Admari krónikák · I. epizód

Smaragd

A csepkefalvai események és a Vas-ormok felszabadításának krónikája.

Az 1226. esztendőben, III. Endre király uralkodásának hetedik évében, kora tavasszal jelent meg a varázskupola a Vas-ormok felett.

Az ércszállítmányok elmaradtak, senki sem jöhetett ki a mágikus börtönből élve.

Az ércre pedig igen nagy szükség volt, mivel az Ogrullal vívott háború abban az évben már a negyvenhetedik esztendeje zajlott.

A három tábor érkezése

A király parancsba adta az Udvaros lovagrendnek, hogy vizsgálják ki az esetet és nyissák meg az utat a bányákhoz. A lovagrend nem volt könnyű helyzetben, a frontvonal hossza miatt erőik már így is túlságosan szét voltak húzva.

A küldetést végül Nádvári Zoborra bízták, de alig tudtak neki támogatást adni. Így már az aratási ünnep is elmúlt, mire Zobor Csepkefalvára érkezett, és így is csak újoncokból verbuvált maroknyi sereggel. Ez volt a legközelebbi település a kupolán kívül, ráadásul más okból is jó kiindulási pontnak mutatkozott.

A varázslatok és súlyos átkok megtöréséhez alkimista körökben ismert alapanyag a smaragd drágakő. Zsigmond uralkodása idején azonban szinte az összeset beszedette a királyságban kísérleteihez. Amikor a király eltűnt, vele együtt vált köddé a felhalmozott smaragdkészlet. Jelentések alapján azonban Csepkefalván maradhatott belőlük valamennyi.

A faluba érve Nádvári Zobor elfoglalta és megerősítette az üresen álló őrházat. Korábban itt a király emberei állomásoztak, felügyelve a környék békéjét. Az elhúzódó háború idején a katonákra északon volt szükség: a vidék őrizetére nem maradt lehetőség.

A környék kereskedői, kézművesmesterei éppen ebből az okból kifolyólag már régóta arra kényszerültek, hogy a maguk és üzletük védelmét saját kézbe vegyék. Létrehoztak egy céhek felett álló Céhet. Közös kasszán zsoldosokat béreltek, akik védték érdekeltségeiket.

Most a kupola idején e fizetett harcosok egy csapata majdnem a lovagokkal egy időben érkezett a Csepkefalva melletti erdőbe. Hasonló parancsot kaptak megbízóiktól, mint a lovagok: hogy nyissák meg a bányákat. Ebben még a lovagok félreállítására is felkészültek. A bányák megszerzésével ugyanis előjogokat akartak kicsikarni a királytól. A katonák vérét a vidék lázongó hangulatára fogták volna.

Egy harmadik csapat tagjai nagyobb titokban érkeztek. Tibald herceg, a Kék-hercegségből, magához hű, tudományban és intrikában járatos egyénekből titkos társaságot alapított: a Tulipános Rendet.

A rend egyik mestere, Lyra rejtett erdei tisztáson verte fel táborát rendtársaival. Feladatuk az volt, hogy a kupolát számolják fel, de a bányákat ők szerezzék meg. Tibald régóta tárgyalóasztalhoz akarta ültetni Endrét az ogruli királlyal. A bányákban cserealapot látott ennek kierőszakolására.

A három csapat tagjait leírásokból és levelekből ismerjük.

Nádvári Zobort négy újonc kísérte a Burkus nemzetségből: József, Hajnal, Boglárka és Bendegúz. Hogy létszámukat felduzzasszák, hamar milíciát szerveztek. Így csatlakozott hozzájuk Csepó, később Ishar, Levi és Mac.

Enthin csapatának magját zsoldos veteránok alkották: Nova, Erál, Ditrik és Arthúr. Mellettük voltak olyanok is, akik nemrég vállalták e kockázatos életet: Sora, Vini, Raja és Elin.

A Tulipános Rend tagjai, akik Lyrát követték: Ignáciusz, Nika, Halvor, Harald, Réna és Lancelot.

A lovagok – hogy feltöltsék készleteiket – beszedték az éves adót rövidesen érkezésük után. Rövidesen arra is jutott lehetőségük, hogy azt is bizonyítsák: nem csak dorgálnak és kérnek, hanem szolgálnak és védenek is. Banditák csaptak le Balambér, a helyi nagygazda készleteire. Menekülés közben azonban utolérték a martalócokat a lovagok, és rövid úton igazságot szolgáltattak.

A smaragdok nyomában

A három csapat elkezdte felmérni a helyzetet, felderíteni a környéket. Igyekeztek a falu lakóiról minél több mindent megtudni abban a reményben, hogy így a smaragdok nyomára bukkanhatnak.

A tulipánosok ekkor még nem fedték fel magukat: álruhában járták a vidéket. A zsoldosok leginkább a faluban kérdezősködtek.

A lovagok megtudták, hogy a közeli erdőben volt Lipóczi Márton, az 1050-es években hírhedté vált haramia egyik búvóhelyének romja. Miután Márton kincsei sosem kerültek elő, a történetek foszlányai alapján nekikezdtek felkutatni az erdei kunyhó maradványait.

Miután azt megtalálták, felásták az egész környéket. Makacs kitartásuk nem várt eredményt hozott: vagy a tizedik meddő kísérlet után megtalálták Márton kincsét: temérdek ékszert, csecsebecsét, és nem mellesleg: egy smaragdot.

Mert valóban voltak drágakövek a faluban és annak környékén. Egy ősi prófécia igéire hallgatva rejtegettek többet belőlük a helyiek. A jóslat szerint egyszer a smaragdok mentik meg a falut.

A helyiek nagy része egyetértett abban, hogy a prófécia a mostani időre vonatkozott: több szerettük is a kupola alatt rekedt, és egyébként is tönkretette a falu életét az, hogy a bányavidéktől elzáródtak. A kérdés inkább az volt: most, hogy többen is pályáztak a kincseikre, kinek is adják azt. Nehéz volt bárkiben is megbízniuk.

Ezért a többségük vallási megfontolásokra hagyatkozott: a világosság és burjánzó élet különböző területeire bízták magukat abban a reményben, hogy a kegyesség gyakorlása útján a drágakövek végérvényesen pontosan oda fognak eljutni, ahová azoknak kell.

A fogadós főzőversenyt, a földműves dalversenyt hirdetett. Az alkimista íjászversenyt, a kovács bajvívást. Mindezek díja egy smaragd volt. Az ispotályos szavazásra bocsátotta a sajátját.

Főzőverseny

A háború kitörése óta nem lehetett túl nagy bőségről beszélni. Keményen meg kellett dolgozni az ételért. Annál nagyobb volt az öröm a környéken, midőn a főzőversenyre mindegyik csapat pályázott.

A nép a fogadóhoz gyűlt, hogy láthassa – no meg kóstolhassa – az elkészült ételeket. A kihívást annak kegyes mivolta alapján mind igen komolyan vették. Tábortüzek égtek a bográcsok alatt. A fűszereket – miket oly kimérten adagoltak máskor – ezúttal nem sajnálták.

A zsoldosok lecsót, a lovagok paprikás krumplit hoztak. De ezúttal megmutatkozott, hogy a főzés is végső soron: tudomány. Talán alkimisták keze lehetett a dologban? A tulipánosok kondáslevesére még hónapokig emlékeztek vissza a helyiek, szájuk szélét nyaldosva. Kétség sem volt, hogy ők kapták a fogadós smaragdját.

Dalverseny

Az étel mellett felcsattantak a dalok is. Szívszaggató siratótól vidám kocsmadalig sok minden elhangzott. De a helyiekből alakult zsűri a lovagok kórusának ítélte a díjat, az „Endre király azt üzente, elfogyott a regimentje” kezdetű dalért.

Nem mintha a királyért rajongtak volna oly nagyon, de elérzékenyítette őket a csapat bátor hangja, lojalitása és hűsége.

A viszály kiéleződése

Ekkor már érezhető volt az ellentét a zsoldosok és lovagok között. Miután hamis pénzek kerültek elő a faluból, Zobor emberei nyomozásba kezdtek. Több lakost kihallgattak, megpróbálták visszakövetni a hamis érmék útját. A nyomok a zsoldos kompánia felé mutattak.

Zobor seregével felvonult, hogy kérdőre vonja a szerencsevadászokat. De kelepcébe sétáltak. A zsoldosok bekerítették őket. Mire a küzdelemnek vége szakadt, a lovagok sebekkel telve, verten vonultak vissza. A zsoldosok ráadásul minden veszteség nélkül zárták e csatát.

A Tulipános Rend kihasználta a viszályt, hogy a zavarosban halásszon. Feltűnés nélkül tudtak ásatásokat folytatni. Csepkefalva környékén ugyanis több agyag- és kőtáblát találtak, amelyeken törp írás jeleit fedezték fel.

A falu szélén állt egy nagy kőtábla, rajta hosszú, megfejtetlen törp szöveggel. A tudomány eme mesterei aprólékos kutatómunkával megfejtették az írást, lefordították a kőtömb üzenetét, és megtalálták a törpök egyik ősi, elásott ládáját. Megannyi különböző ásvány, ékszer és más ötvösmunka mellett ráleltek egy smaragdra.

Egy másikat Ziliántól, a kereskedőtől kapták. A kereskedő szamárkordéját kísérték, amikor banditák lesből a kocsira támadtak. Ekkor kiderült, hogy az óvatos, elemző csuklyás alakok a fegyverforgatáshoz is értenek. Kaptak ugyan sebeket, de megvédték a kereskedő életét, aki ezért nekik adta a saját drágakövét.

A lovagok sem nyalogatták sokáig sebeiket. Összegyűjtötték bolond térképész Bendegúz – nem összekeverendő Burkus Bendegúzzal, a híres lovaggal – kincses térképét, és az alapján találtak egy smaragdot. Ezen az egész környék igen meglepődött, mert Bendegúz térképei emberemlékezet óta haszontalanok voltak.

A zsoldosok és a lovagok az íjászverseny és bajvívás idejére tűzszünetet kötöttek. A tulipános rend tagjai is részt vettek ezeken a versenyeken, de közben tovább szövögették titkos terveiket: hamis leveleket állítottak ki, egymás ellen hangolták ellenlábasaikat, és többeket megtévesztettek.

Íjászverseny

Az íjászverseny pontszámai a fennmaradt feljegyzések alapján:

Lovagok

Bendegúz – 14

Boglárka – 8

Ishar – 8

Csepó – 4

Mac – 4

József – 3

Levi – 2

Hajnal – 0

Zobor – 0 (a mester inkább a kardvívásban jeleskedett)

A csapat pontszáma: 38 pont

Tulipánosok

Halvor – 19

Ignáciusz – 19

Lancelot – 3

Lyra – 0

Nika – 0

Harald – 0

Réna – 0

A csapat pontszáma: 41 pont

Halvor három nyila teljesen ugyanazon pontba fúródott, de nem teljesen középre. A tulipánosoknál élesen kiviláglott, hogy két íjászmesterük mellett a többség más fronton erősíti a csapatot.

Zsoldosok

Enthin – 21

Erál – 9

Ditrik – 7

Arthúr – 4

Raja – 3

A csapat pontszáma: 44 pont

Ezzel ők nyerték az íjászversenyt, s vitték el a smaragdot.

Enthin, a zsoldosok vezére itt ismét alátámasztotta hírnevét. Egy szemtanú beszámolója alapján „szinte oda se nézett”, úgy küldte nyilait gyors egymásutánban háromszor a célba.

Bajvívás

A bajvívásban pedig ez volt a sorrend:

1. kör

Arthúr – Ishar: 2–3

Ditrik – Lancelot: 3–2

Nova – Bendegúz: 2–3

Elin – Harald: 3–2

Sora – Halvor: 1–3

Raja – Zilián: 3–2

Enthin – Ignáciusz: 3–1

Mac + Levi – Derszu: 3–2

Hanna + Csepó – Balambér: 3–1

Erál – Szliven: 3–1

Elin – Nádvári Zobor: 2–3

József – ismeretlen lovag: 2–3

Tébláb – Nika: 1–3

2. kör

Enthin – Ishar: 3–2

Ditrik – Mac + Levi: 3–2

Erál – Bendegúz: 3–2

Halvor – Csepó + Hanna: 3–2

Zobor – ismeretlen lovag: 3–2

Raja – Nika: 1–3

3. kör

Ditrik – Zobor: 3–1

Halvor – Erál: 3–2

Nika – Enthin: 1–3

4. kör

Ditrik – Halvor (Halvor győzött)

5. kör

Enthin – Halvor (Enthin győzött)

Ezzel a zsoldosok ezt a smaragdot is megszerezték.

A csepkefalvai csata

A tűzszünetet senki sem szegte meg, hiszen az vallásilag is helytelen lett volna. Annál erőteljesebben lángolt fel az ellentét, miután véget ért.

A zsoldosok teljes fegyverzetben vonultak fel. A lovagok váratlanul erősítést kaptak, s vállalták a csatát. A két sereg Csepkefalva határában találkozott.

A csatáról fennmaradt Derszu deák feljegyzése:

„A két arcvonal hangos kiáltozások között ütközött egymásnak. Arthúr az egyik frissen érkezett milícista ellen támadt, aki feltűnően hasonlított Ziliánra, a kereskedőre. Ellenfele mindinkább hátrább szorult, végül menekülni próbált, de Arthúr levágta.

Bendegúz nyilait ontott, de a rá rontó Ditrik elől hiába próbált elugrani. Sebesülten maradt a földön. Ditrik ezután egy hatalmas óriással került szembe, kölcsönös csapásaik alatt mindketten a földre rogytak.

Ekkor már kezdett megbomlani a zsoldosok csatasora. Arthúr visszaért, de egy pajzsos, pörölyös, szakállas milícista a földre sújtotta. Aztán az is összesett: Arthúr kardja markolatig állt ki az oldalából.

A zsoldosok meglepetten látták, hogy ellenfelük soraiban megjelent egy titokzatos lovag. Teljes lemezvértben volt, fekete sisakban, vörös palástban és vörös sisakforgóval. Se a csata előtt, se a csata után senki nem látta többé. A legendás misztikus idegen jelent meg, hogy segítse a lovagokat.

Így is csak ketten maradtak talpon, mire a csata véget ért. Nova utolsónak hiába védte derekasan a zászlót: az arany fejsze és kard ezúttal elhullott.”

A csata után több nemes harcost is lovaggá ütött Nádvári Zobor.

A hídfői csata

A csepkefalvai csata a lovagok győzelmével zárult, de nagy veszteségeik miatt előnyüket nem tudták kihasználni.

Nem mindennapi harci szellemüket bizonyítva a zsoldosok úgy döntöttek, hogy veszteségeik ellenére folytatják a harcot, és egy kisebb csapattal rajtaütnek a tulipánosok táborán.

Lyra ekkorra viszont már komoly diplomáciai tárgyalást folytatott a lovagokkal. A két csapat egyezséget kötött a zsoldosok ellen.

Nádvári Zobor ismét bevonult Csepkefalvára. Minden helyi, fegyvert forgatni képes embert erőszakkal soroztatott seregébe a zsoldosok ellen. Itt csatlakozott hozzá Lyra saját embereivel.

Ekkora túlerővel szemben sem veszítették el hidegvérüket Enthinék. A Penc-patak túlsó partján vonták össze erőiket. Még a sebesültek is elővánszorogtak, hogy segítsék bajtársaikat. Ditrik pedig bevetette magát az erdőbe.

Egyik oldal sem merte rögtön megkockáztatni az átkelést a hídon. A várakozást használta ki Ditrik, hogy rajtaüssön a tulipánosok táborán. A kis létszámú őrséget leölte, és jelentős zsákmányra tett szert.

Eközben Enthin végletekig vakmerő módon egymaga sétált át a hídon, és becsmérelte ellenfeleit, így próbálva rábírni őket a támadásra. De Zobor kiváló hadvezér lévén rögtön átlátott a szitán.

Most mutatkozott meg azonban, hogy csapatainak egy része frissen érkezett, tapasztalatlan katonákból állt. Ugyan nem a hídon, de a falu északi részén megpróbáltak átkelni a patakon.

Szerencsétlenségükre Ditrik pont visszaért, és ezen a részen rejtőzködött. Rajtaütött az átkelőkön. Ráadásul ez a terület takarásban volt, Zobor nem is láthatta a híd Csepkefalva felőli oldaláról, mi történik a jobb szárnyon.

Az egyik falusi futva próbált hírt vinni neki, de Ditrik utolérte, s a földre sújtotta szegényt.

Eközben a túlerő hamis biztonsága mind többeket vett rá, hogy támadásba lendüljenek, s a sereg egy része megindult a hídon át. Enthin hősies terve bevált, bár ő maga ekkor súlyos sebet kapott: Halvor számszeríjának tüskéje átütötte láncingét.

A hídfőn véres csata bontakozott ki. Patakokban ömlött a vér: Arthúrt is számszeríj terítette le. Zobor már majdnem átjutott a hídon, mikor alulról, a híd alól érte orvul alattomos döfés.

Erál sorra kapta a sebeket, de talpon maradt. A két oldal egy tapodtat sem volt hajlandó hátrálni. Ekkor azonban Ditrik oldalba kapta a lovagok seregét, és a csatarend megbomlott. A zsoldosok áttörtek.

Harald hősiesen védekezett, egy zsoldost fel is nyársalt, de aztán levágták. Halvor eldobta számszeríját és kardot rántott, de már későn. A zsoldosok nyerték meg a csatát.

Hedwaltz nádor

A sötétedés miatt a csapatok visszavonultak. Az ispotály tele volt sebesültekkel. Az éjszaka megtelt fájdalmas üvöltésekkel és a csontfűrész hangjával.

Napfelkelte után lovagolt be a táborba a nádor. Lovon érkezett, fekete mentében. Lándzsára vont zászlóját messze lobogtatta a szél.

Üvöltve vonta kérdőre Nádvári Zobort, aki maga is lábadozott és seblázban égett: hogyhogy még mindig áll a kupola? Ogruli seregek törtek be északon, válságos a helyzet, itt pedig csak marakodnak.

Körüllovagolta a táborokat és a bajvívótérre hívott mindenkit, aki még mozogni tudott.

Még ha elegendő smaragdot össze is tudtak adni, nem tudtak megegyezni abban, hogyan is kell felhasználni őket. Mindenkinek saját elképzelése volt, miként kell a varázslatot feloldani, s féltek: ha nem jól hajtják végre a szertartást, a smaragdok ereje kárba vész.

Végül arra jutottak, hogy egy utolsó összecsapás döntse el, kihez jusson az összes drágakő: így a sors kezében lesz a végkimenetel. A tíz smaragd egymás mellé került, s ismét összecsaptak a fegyverek.

Feketekéz

A smaragdok együttes ereje már önmagában elég volt, hogy lerántsa a leplet az igazi ellenségről.

Feketekéz, az ogruli varázsló zöld füstben tűnt elő, ahogy láthatatlanná tevő varázslata szertefoszlott az összegyűlt smaragdok ereje miatt.

Az ispotályban lábadozó nagy tömegű sebesült mind bűbája alá került, ahogy erejét összeszedte erre az utolsó varázslatra. Kivonult az öntudatlan fegyveres nép, és a túlélőkre tört.

Már-már úgy látszott, ráteheti fekete kezét az összegyűlt smaragdokra, ahogy a túlélők serege összeroppanni látszott hadai előtt, mikor maga Hedwaltz nádor rontott rá, s egy nagy csapással végzett vele.

A varázsló a patakmederbe zuhant, teteme alól még sokáig foszlányokban szakadt fel a füst. De a bűbáj megtört minden emberen.

S szemük láttára a kupola összeomlott, bizonyítván, hogy az is Feketekéz műve volt.

Vissza a Smaragd oldalára